Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
0
Kosár tartalma:
 
A kosár jelenleg üres.
Legenda

Legenda

A Nap gyermekei

Rég volt, nagyon rég – amikor kukorékoltak a fekete tyúkok, és rivallásuk echózva vibrált a kies lápon. És a sziget szívében álló hajdani Kányavár bevehetetlen fokán lebegő szolga Lidércek villódzó szemükkel vigyázták a tojásikat, tudván, hogy ők is e meddő magok szülöttei.

A kis-Balaton ingoványa puszta csendben, sivár ködben úszott. Távol volt a Király. Fényét elfedte a világra borult fakó sötétség árnya, az imposztoroküzekedésének kísértete. Hajdanvolt tüzét csak a Kányák lobogó akaratában lehetett fellelni, akik elorzott jussuk visszaszerzéséért vágyták a küzdelmet.

E lobogó tűz a szív tüze volt, és a reményé. A szív reményéé, mert a jóslat szerint a végső órán megvirrad, és elérkeznek a fenséges Kányák alakjában a Nap fiai, akik közös ereje és fortélya elhozza a fényt. Egy jön délről, egy keletről, egy északról és egy nyugatról. Pedig arról hallgatott a prófécia, hogy a legnagyobb, akit a Nap féltvén maga mellett tartott, üstökösként az égből száll alá. S eljőve a végső idő, a visszatérő rend pillanata.

 

A fenséges égi madarak pirkadatkor érkeztek, harcba szállva a Lidércek vérmes hadával, hogy visszaszerezzék jogos örökségüket. József, a legidősb Kánya, aki titkon az égből jött, fortélyosan kihasználva a viadal forgatagát, ahol a Lidércek figyelme a küzdelemben fivérire irányult, a fekete tyúkok fészkére szállt, és elorzott egy tojást, melyből a legenda szerint születő Lidérc már a Kányákat szolgálja.

Az elragadott tojást szárnya alá rejtve reppent vissza fivérihez, Koloshoz, Zoltánhoz, Hunorhoz és a legkisebb Mártonkához, hogy elvigye nékik a diadalt, a fortéllyal szerzett tojást. Ám szárnya és lelke melege, a benne lobogó fény váratlan csodát hozott: a tojás szülötte nem egy szolga Lidérc, hanem egy csodálatos aranyvessző lett, mely ragyogásával minden sötétséget és zsarnoki erőt szertefoszlatott. A világ fénybe borult, és bizsergő vidámságba öltözött.

Az öt fivér katartikus kacagása, a világ nevetése felébresztette a szunnyadó Földanyát, aki befogadta az Aranyvesszőt. A vesszőből fakadó nedű és a nevetés, a közös öröm e birtok ma is éltető ereje.

A sötétségre és a harcra pedig már csak a sziget körül néha-néha fellobbanó Lidérc-fény és a gomolygó köd emlékeztet. És az üstökös csóvájának fénye a csillagos ég boltján.